Bárbarátok - a komédiának álcázott dráma

Az eredeti cikk szerzője is érezhette, hogy a Halott emberrel még az indokolatlan lövöldözés és a gyengébb nem sárba taszítása iránt lelkesedő férfitársainál is kiverte a biztosítékoz. Így történhetett, hogy - életfogytig tartó szimpátiámat kiérdemelve - másodiknak egy habkönnyű vígjátékot választott. Legalábbis ezt hittem, én, naív, mert mindenhol ezt hazudják róla, miközben ez a film legalább annyira megindító egy magamfajta túlszociális lúzernek, mint az elenyésző Johnny Deppel megfejelt, tegnap látott vadnyugati mese. Egyébiránt a Bárbarátok, amint azt neve is mutatja, méltó folytatása a férfias csapásiránynak, ugyanis csupa olyan dolgot tartalmaz, amit mi nők, nem csinálunk. Mert hát ki az a fehérnép szégyene, aki egy nehéz munkanap végén teszem azt egy korsó hideg sörre ragadtatja magát, és ki az a megátalkodott leszbikus, aki irigykedő pillantások és egy kis furkálódás nélkül végig bír ülni egy csajos délutánt?
A sokadik nekifutásra is Bér-, illetve Borbarátoknak olvasott (ez utóbbi egyébként sokkal testhezállóbb cím lenne egy magyar verziónak) film kocsmázásról, szakításról, barátságról és egyéb maszkulin témákról szól, teszi ezt egy fergeteges 90-es évekbeli gardróbbal és egy őrületes szereplőgárdával megspékelve.
A film főhőse Mike, aki mellett még Vince Vaughn lófeje is egész szabályosnak tűnik, a keleti partot és hat éves párkapcsolatát maga mögött hagyva Los Angelesbe költözik, de hamar rájön, hogy itt sincs kolbászból a kerítés. Mike az amerikai agglegények megszokott életét éli, szórakozni jár, az üzenetrögzítőjével vitatkozik, és csajokat próbál felszedni, de sajnos elefánt a porcelánbabák között, akit haverjai cipelnek a hátukon. Legjobb barátja, Vince Vaughn (a filmben valami T betűs) próbálja Mike-ot a legelvalkultabban kirángatni a szerelmi bánatból, illetve megtanítani, hogyan legyen férfi, amivel egy tökéletes vak vezet világtalant szituációt produkál, tekintve, hogy egy-egy szárazbaszásnál tovább ő sem nagyon jut, amitől - a közhiedelemmel ellentétben - még nem nevezhető valaki férfinak. A Vaughn által alakított karakter amúgy is egy idegesítő luftballon - már ami a személyiségét illeti, mert a külsőhöz még kellett pár év meg néhány kiló abból a szerből, ami még a halott embert is feltámasztaná.
Egyik este azonban felcsillan némi remény, ugyanis Mike-nak sikerül kierőszakolnia egy közepesen csúnya nő telefonszámát, amit természetesen még aznap éjjel fel is hív. Ráadásul 15-ször egymás után, semmi kétséget nem hagyva a afelől, hogy egy pszichopata és egy fogyatékos szerelemgyermeke. De mikor Nikki (az áldozat) úgy dönt, mégse szeretné, ha fejét a testéről leválasztva tárolnák a fridzsiderben, mélydepresszióba zuhan, és felcsap heroinistának, legalábbis erre következtettem abból, hogy borostát növeszt és egy koszos takaróba burkolja magát a szobája padlóján. Ilyesmiket csinál Mike, aki egyébként humoristaként keresi a betevőt, de igazából csak akkor - de akkor nagyon! - vicces, amikor magán ironizál. Mike haverjai a filmszakmában mozognak, több kevesebb (de inkább kevesebb) sikerrel, és a legnagyobb félelmük, hogy a szüleik rájönnek, nem kapták meg a hőn áhított szerepet, sőt mi több, valami Disney hős szerepét kapták. Megjegyezném, hogy 30 év körüli, életük teljében lévő férfiakról van szó, amint az a fenti képen is látszik. De ne a képet nézegessük, hanem magát a filmet, amit melegen ajánlok minden olyan nő figyelmébe, aki hozzám hasonlóan azt gondolja, hogy férfinak lenni a világ legkönnyebb dolga. Meg az olyanok figyelmébe is, akik kíváncsiak rá, mi van a kirakatmagabiztosság mögött, és készek másfél órát végigunatkozni ezért a megkérdőjelezhető értékű információért.
Aki pedig továbbra sem hiszi, hogy a szebbik nemnek is lehetnek szánalmas pillanatai, annak egy sok-sok évvel ezelőtti Campus Fesztiválon kellett volna látnia engem, amint a szerelmi bánat súlyától térdre rogyva, savanyú fröccsömet szorongatva bömbölöm a barátnőmnek, hogy képtelen vagyok tovább menni. Hogy csak arra a rendkívül sáros ösvényre, vagy úgy általánosságban az életre értettem, már nem emlékszem.