Tököt növesztettem és megnéztem (vagy fordítva?) azt a hét filmet, amit az Index újságírója szedett csokorba tegnap a vacsora kilövése és a meccsnézés közötti lopott percekben. A kapcsolódó gondolataimat becsülettel lejegyeztem, aztán fogtam, és a bő felét töröltem, különben még anyám se olvasta volna el a bejegyzést. Ez már a trimmelt verzió, amit minden harmadik mondat kidobásával értem el. A módszert ajánlom kezdő zsurnaliszták és olyan végzős egyetemisták figyelmébe, akik a lebukás veszélye nélkül kívánnak szakdolgozatot lopni.

Halott ember - a pszichedelikus posztmodern western

Mégis mit gondoltam, amikor úgy döntöttem, sorban haladok? Hát nem láttam, hogy a Halott ember az első? A Halott ember, amibe (a Kávé és cigaretta okozta lelkesedés miatt) legalább háromszor kezdtem és legalább ugyanennyiszer buktam is bele. De volt az a klipje annak az ismeretlenség homályából kitörni képtelen, de 60 év múlva egész biztos kultikussá váló zenekarnak, amit állítólag ez inspirált. Szóval még egy ok, amiért érdemes lenne megtudni, mi az isten történik ebben a filmben az első 10 perc monoton vonatozás után. Mert értem én, hogy itt nem akárki vonatozik, hanem maga Johnny Depp, akinek valószínűleg szorulása is szexisen van, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy egy elégedetlen arckifejezéssel utazó férfi látványa hosszú távon álmosít. Tessék! Már bóbiskolok is, de felriadok, mert hirtelen a fülkébe lép egy ember, akire mintha az előbb robbant volna rá a vonatkazán. Izgalmamat fokozza, hogy elhangzik a film első mondata. A csevely tárgya az ablak mögötti táj, és olyan magasröptű, hogy ha nem tudnám, hogy ez nem egy olyan film, még azt hinném, hogy a kormosarcú Johnny-ra hajt. De udvarlás helyett inkább megfeddi, amiért ebbe az isten háta mögött porfészekbe tart, és ezzel ügyesen elhinti a gyanakvás magvát az addig mit sem sejtve unatkozó nézőben. Eszmecseréjüket a finom szőrmék iránt elkötelezett marconák szakítják félbe, akik gondolnak egyet, és elkezdenek bivalyra vadászni a száguldó vonatablakból.
Már kezdek beletörődni, hogy a teljes film ebben a kocsiban fog lejátszódni, amikor Jack White, akarom mondani Johnny Depp végre megérkezik Machine városába. Itt a helyi redneck-ek között kódorogva kb. úgy érezheti magát, ahogy én szoktam egy-egy divatosabb pillanatomban Kőbánya Kispesten. Rövidesen kiderül, hogy a beígért munka elkelt, és az egész város egy rögtönzött gyűlöletklubbá szerveződött. Lassan már egy deus ex machina-ért könyörgök, annyira szívszorító látvány a bánkódó Bill Blake - mert közben csak kisült, hogy hívják -, amikor az események Rejtői fordulatot vesznek. (Épp időben, mert a bekészített fél liter kávéból már csak pár korty maradt.) Innentől a mozi egy sötét komédia és egy vadnyugati kalandfilm keveréke, amiben a viccesen közönséges banditák és a számtalan fatális félreértés mellett egy William Blake (a másik, a költő) rajongó, túlsúlyos indián is feltűnik. És persze Iggy Pop sem maradt ki a stábból - itt még nőiesebb oldalát megvillantva. Cudar világ ez, ahol az emberélet nem sokat ér, és ahol a finom külsejű William Blake olyan elveszett a csupa rosszarcú idegen között, amilyen Miskin herceg volt Dosztojevszkij Félkegyelműjének nagypolgári keselyűi között. (kultúrsznob alert)
Épp olyan tiszta szívű, szerethető karakter, akinek rendíthetetlensége példaértékű, különös utazása pedig leckét ad az emberi lét mivoltából. Csak éppen kurvára hosszan! Úgyhogy én személy szerint azt tanácsolom, hogy aki ezek után is kedvet érez, óvatosan ismerkedjen a Halott emberrel, lehetőleg 15-20 perces darabokban, egymástól elkülönített időpontokban. Aztán - ha az illető nő -, gyorsan nézzen meg egy Szívek szállodája epizódot, hogy helyreálljon a világ rendje. Ha az illető férfi, nem tudom mit nézzen, mondjuk, nézze meg még egyszer elölről. Neki úgyse árt.